Nyílt próbák, épületbejárás a színházi világnapon Szegeden

Készül a smink

Szeged, 2019. március 23., szombat (MTI) – Izgalmas programokkal várják a közönséget a Szegedi Nemzeti Színházban szerdán, a színházi világnapon, próbákra leshetnek be vagy a teátrum máskor a közönség elől elzárt zugaiba is bepillanthatnak az érdeklődők, este pedig feltárulnak az opera titkai – tájékoztatta a kulturális intézmény az MTI-t.

Március 27-én délelőtt a nagy sikerű osztálytermi előadás, az Arany János életművén alapuló Arany óra veszi kezdetét a balett-teremben, 11 és 12 óra között a közelgő bemutatók próbáiba nézhetnek bele a vendégek: a Kisszínházban a Parasztbecsület/Bajazzók, míg a Nagyszínházban a Virágot Algernonnak kulisszái mögé pillanthatnak be.
Ezt követően a balett-terembe invitálják a résztvevőket a szervezők, délben kezdődik a Godot-ra várva színházi nevelési előadás, mely az elvárásokkal szembeni motiválatlanság témakörét dolgozza fel interaktív, párbeszédes formában színész-drámatanárok közreműködésével.
Délután épületbejárások indulnak, az érdeklődők a közönség elől elzárt helyiségeket, tereket is meglátogathatják a zsinórpadlástól a kelléktárig.
Este Alexandr Molcsanov A gyilkos című színpadi road movie-jának előadása után nyitott színházpedagógiai foglalkozáson és közönségtalálkozón vehetnek részt a nézők a Kisszínházban. A Nagyszínházban pedig Az opera titkai címmel a Liszt-díjas Pál Tamás első karmester vezetésével rendeznek szórakoztató beavatószínházi előadást.

bkzg \ pmg

MTI 2019. március 23., szombat 14:13

About Káró Adrienn

Weboldal szerkesztő és szövegíró vagyok. Az internetet lényegében a kezdetek óta használom. Saját weboldalaim működtetésénél fogva mindig a hiteles információk átadására törekedtem. Az elmúlt húsz év alatt az internet egy turkálóvá nőtte ki magát, ahonnan igyekszem megtalálni és megmutatni a valódi értékeket.

View all posts by Káró Adrienn →

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük