Sörényes farkasok születtek a Szegedi Vadasparkban

Sörényes farkasok Szegeden

Szeged, 2019. május 10., péntek (MTI) – Három sörényes farkas (Chrysocyon brachyurus) született a Szegedi Vadasparkban, a ritka ragadozót már többször sikerült szaporítani a Tisza-parti város állatkertjében – közölte Veprik Róbert igazgató az MTI-vel.

A kölyök március 10-én születtek, pénteken estek át az állatorvosi vizsgálaton, kapták meg oltásukat és egyedi jelölésüket.
A Dél-Amerikában őshonos sörényes farkas csak a Szegedi Vadasparkban látható Magyarországon. Európában csupán 142 egyede él az állatkertek nemzetközi adatbázisa szerint (ZIMS), a fajmegmentési tenyészprogram keretében.
A különös megjelenésű kutyafélét több mint húsz éve tartják Szegeden. A jelenlegi párnak a tavaszi a második alma, 2016-ban született két kölyök, amelyek végül egy német és egy holland állatkertbe kerültek.
A nevüket fekete színű sörényükről kapó ragadozók inkább csak nagyságukkal emlékeztetnek a farkasokra, viselkedésük, alkatuk hosszú lábú róka látszatát kelti. A legnagyobb – 70-80 centi marmagasságú – kutyaféle ragadozó Dél-Amerika füves-bozótos térségeinek, mocsarainak lakója. A vékony, hosszú lábak előnye is főleg ezen élőhelyen érvényesül, ahogy a magas fűben keresik zsákmányukat. Járásuk is különleges, a ragadozók között szokatlanul az azonos oldalon lévő lábaikat emelik egyszerre.
Élőhelyén nagy veszélyt jelent rá a vadászat, főleg régebben féltették tőle a háziállataikat, főleg birkáikat az állattartók, és farkasként irtották. Számos egyede pusztul el közutakon elütve, emellett a kutyák fertőző betegségeiben is sok elhullik. Jelenleg 17 ezer kifejlett egyede él a természetben a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) szerint.
A sörényes farkasok párkapcsolatban élnek, sűrűbben csak a párzási időszakban találkoznak, máskor egymástól függetlenül mozognak és vadásznak a területükön. A kicsik mintegy két hónap vemhesség után látják meg a napvilágot a sűrű növényzet rejtekében.

Sörényes farkasok Szegeden
Szeged, 2019. május 10.
Sörényes farkas (Chrysocyon brachyurus) a Szegedi Vadasparkban 2019. május 10-én. A Dél-Amerikában õshonos sörényes farkas Magyarországon csak Szegeden látható.
MTI/Rosta Tibor

bkzg \ pmg

MTI 2019. május 10., péntek 12:03

Borítón: Szeged, 2019. május 10.
Sörényesfarkas-kölyköt (Chrysocyon brachyurus) vizsgálnak a Szegedi Vadasparkban 2019. május 10-én. Az állatkertben a ritka ragadozóból három született március 10-én. A Dél-Amerikában õshonos sörényes farkas Magyarországon csak Szegeden látható.
MTI/Rosta Tibor

About Káró Adrienn

Weboldal szerkesztő és szövegíró vagyok. Az internetet lényegében a kezdetek óta használom. Saját weboldalaim működtetésénél fogva mindig a hiteles információk átadására törekedtem. Az elmúlt húsz év alatt az internet egy turkálóvá nőtte ki magát, ahonnan igyekszem megtalálni és megmutatni a valódi értékeket.

View all posts by Káró Adrienn →

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük